A home-office az új telephely
Az OECD 2017-es Modellegyezmény Kommentárjában jelent meg először az az új telephely keletkeztető tényállás, mely szerint egy vállalkozás home office-ban dolgozó alkalmazottja, ha tartózkodási helye eltér a vállalkozás államáétól, akkor állandó üzleti helynek minősülhet bizonyos feltételek esetén.
Az OECD Modellegyezmény és általában a kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmények alkalmazásában a „telephely” kifejezés olyan állandó üzleti helyet jelent, amelyen keresztül a vállalkozás üzleti tevékenységét egészben vagy részben kifejti.
A 2017-es Kommentár szerint egy hely általában akkor tekinthető olyan állandó üzleti helynek, amelyen keresztül a vállalkozás üzleti tevékenységét legalább részben kifejti, ha bizonyos fokú állandósággal rendelkezik, és a vállalkozás rendelkezésére áll.
Az tehát, hogy a vállalkozás üzleti tevékenységének egy részét az alkalmazott saját otthonában végzi még nem fog telephelyet keletkeztetni a vállalkozás számára. Ellenben, ha azt folyamatosan a vállalkozás üzleti tevékenységének folytatására használják, és a vállalkozás meg is követeli a magánszemélytől, hogy a saját otthonát használja a vállalkozás üzleti tevékenységéhez, akkor az otthoni iroda már lehet a vállalkozás telephelye. Ez megvalósul a Kommentár szerint az által is, ha a vállalkozás nem biztosít olyan irodát a munkavállalónak, amelyet a munkavégzés jellege megkövetel.
Az OECD tavaly, 2020. április 3-án útmutatót tett közzé „A COVID-19 járvány hatása az adóegyezményekre” címen, melyben a nemzetközi adóegyezmények szabályainak alkalmazását ismertette olyan körülmények között, amikor magánszemélyek olyan államban rekedtek, amely az állandó lakóhelyüktől vagy tartózkodási helyüktől eltérő.
Ebben a dokumentumban az OECD levezeti, hogy ha az alkalmazott otthonról történő munkavégzése annak a következménye, hogy legalább az egyik érintett joghatóság a koronavírus terjedésének megakadályozását célzó közegészségügyi intézkedésként vezette be, akkor a munkáltatónak (a vállalkozásnak) nem keletkezik telephelye abban az államban, ahol az alkalmazott kénytelen a munkáját végezni. Ez vonatkozik a magánszemély otthonára és ideiglenes lakóhelyére is.
Az ilyen távmunka egy rendkívüli esemény, amely nem jellemezhető sem megfelelő mértékű állandósággal, sem folytonossággal, és semmiképp sem a vállalkozás által támasztott követelmény.
Az OECD útmutató által felvetett kérdés nem egy marginális jelenségre adott válasz volt, IT szakemberek tömege költözött az északi EU tagállamokból a déliekbe, de a világ más részein is hasonló „vándorlások” játszódtak le.
A hazai pénzügyi kormányzat mindebből azt a következtetést vonta le, a 2017-es Modellegyezmény Kommentárjában írtakat itt az ideje adóztatási tényállássá alakítani, mely 2020. év végén a Tao törvény módosításában meg is valósult.
A 2020. évi CXVIII. 7. § (2) két új telephely definícióval bővítette ki a Tao. tv. 4. § 33. pontját.
- január 01-óta hatályos i) pont szerint telephelynek számít: i) a külföldi személynél munkavállalóként foglalkoztatott vagy ugyanezen tevékenységet más jogviszonyban ellátó természetes személyen keresztül történő szolgáltatásnyújtás, feltéve, hogy a szolgáltatás nyújtása egybefüggően vagy megszakításokkal bármely tizenkét hónapos időszakban meghaladja a 183 napot, azzal, hogy az összefüggő és a kapcsolódó szolgáltatásokat együttesen kell figyelembe venni.
A rendelkezés azt jelenti, hogy a Magyarországon távmunkában (jellemzően home-officeban) dolgozó alkalmazott, vagy tartós megbízásban tevékenykedő megbízott által történő munkavégzés – fizikai telephely nélkül is – magyarországi telephelyet keletkeztet, ha a tevékenységet a foglalkoztatott vagy megbízott személy 183 napot meghaladóan Magyarországról végzi.
A NAV álláspontja szerint a természetes személyen keresztül történő szolgáltatásnyújtást nem lehet a külföldi vállalkozás és egy esetleges megbízója közötti olyan szolgáltatásként értelmezni, melyet a vállalkozás egyetlen természetes személy alkalmazottja (vagy tartós megbízottja útján) nyújt a vállalkozás egy megbízójának. Annak semmilyen jelentősége nincs, hogy a vállalkozás alkalmazottja útján milyen más vállalkozásnak (vagy magánszemélynek) nyújt szolgáltatást. E telephely keletkeztető tényállás ugyanis kizárólag az OECD 2017-es Modellegyezmény Kommentár home-office-ra vonatkozó megállapításaiból ered, abban pedig ilyen körülmények nem kerültek értékelésre.
Mindez persze nem vonatkozik valamennyi állam vállalkozására, hiszen a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény telephelyre vonatkozó rendelkezései is csak akkor érvényesülnek, ha Magyarország nem kötött a másik állammal egyezményt a kettős adózás elkerülésére vonatkozóan. Egyezmény léte esetén az abban foglalt telephely definíciók alkalmazandóak, melyek ezidáig a home-office-ban dolgozó munkavállalók tartózkodási helyét nem minősítették telephelynek.
Persze ez csak a jelen pillanatban igaz, hiszen minden állam joggal formálhat igényt a területén élő személyek munkavégzésének betudható vállalkozási jövedelmekre.
Természetesen, nem csak a vállalkozás telephelynek betudható jövedelméről van itt szó kizárólag, hiszen, ha már telephely keletkezett egy államban és ott munkavállalók dolgoznak, akkor a telephely állama azt is joggal várhatja el, hogy a munkavállaló jövedelme után is nála kerüljön sor adófizetésre.
Mindez újabb problémákat is felvet, melyekről egy későbbi bejegyzésben fogok írni.
